Az első részben Maradona legendás góljáról, a '78-as argentin–magyarról és az 1982-es brutális Schumacher–Battiston ütközésről is írtunk:

Lampard fantomgólja

Külön lehetne egy cikket írni a vitatott játékvezetői ítéletekről a világbajnokságokon. Ha létrejönne egy hasonló cikk, akkor biztosan helyet kapna Frank Lampard 2010-es gólja, amelyről egy egész stadion és több millió néző tudta, hogy gól volt, de az a személy, – a játékvezető – aki ezt hivatalosan is megadhatta volna másképp látta.

A dél-afrikai világbajnokság nyolcaddöntőjében Anglia Németországgal játszott. Az első félidő 38. percében 2–1-es német vezetésnél Frank Lampard tizenhatról kapura lőtt, az erős lövés érintette a kapufát, majd a gólvonalon túlra pattant – gondolta és látta mindenki. A játékvezető azonban nem így látta, így végül hiába látszott a lassítás során, hogy Lampard bőven szabályos gólt szerzett, a történelembe csak fantomgólként vonult be az angol középpályás bombagólja. 4–1-re nyertek a németek, de nyilvánvalóan teljesen más meccs lett volna, ha 2–2-vel mennek a csapatok a szünetre.

Az ellopott világbajnoki trófea, amit egy kutya talált meg

Az 1966-os angliai világbajnokság előtt néhány hónappal a Westminsterben állították ki a világbajnoki kupát. Az értékes trófeára nagyon vigyáztak az angolok, de egy csoportnak így is sikerült ellopnia a kiállítás alatt. Néhány nappal később küldtek egy levelet, amelyben a serleg beolvasztásával fenyegetőztek, válságdíjként pedig tizenötezer fontot kértek. Később elkaptak egy piti tolvajt, de a kupa nem került meg annak ellenére sem, hogy a rendőrség komoly erőkkel dolgozott.

A hős végül Pickles, egy hosszúszőrű skót juhászkutya lett, aki sétáltatás közben megtalálta a Jules Rimet vándortrófeát. A gazdája rögtön szaladt a rendőrségre, ott azonban előbb tisztáznia kellett magát, hogy nem ő a tolvaj. A sztori vége happy end lett, a kutyát kikiáltották nemzeti hősnek, aki megmentette egy ország becsületét, meghívták több televíziós műsorba, míg a gazdája megkapta a hatezer fontos megtalálói díjat.

Zidane fejese 2006-ban

Zinédine Zidane-nak három legendás fejese is volt a világbajnoki döntőkben. 1998-ban kétszer fejjel talált a kapuba, ezzel nemzeti hős lett, és nagyrészt neki köszönhetően Franciaország megnyerte története első világbajnoki címét.

A harmadik fejes már nem hozott ilyen dicső pillanatot Zidane-nak és a francia válogatottnak, de összességében ez a leghíresebb. A 2006-os németországi döntő volt Zidane utolsó meccse profiként, tökéletes pillanat lehetett volna arra, hogy egy világklasszis játékos a csúcson fejezze be karrierjét. Ehelyett az utolsó képünk a még aktív Zidane-ról az, ahogyan lehajtott fejjel elsétál a világbajnoki trófea mellett, miután kiállították.

Pedig a döntő a lehető legjobban indult Zizou számára, a hetedik percben tizenegyesből panenkázott Buffon kapujába, ezzel vezettek a franciák. Materazzi nem sokkal később kiegyenlített, több gól már nem volt a 90 perc alatt, jött a hosszabbítás. A 110. percben Zidane épp visszafutott, amikor egyszer csak megfordult, és a neki folyamatosan dumáló Materazzit lefejelte. Egy világ (és a játékvezetői négyes) látta ezt, így a franciák csapatkapitányának idő előtt el kellett hagynia a pályát. Még fájóbb a franciák számára, hogy tizenegyesekkel a döntőt is elbukták.

Évekkel később Marco Materazzi ezt mondta a hírhedt fejesről:

 „Attól a naptól kezdve az egész világ interjút akart készíteni velem, ezért döntöttem úgy, hogy kiadok egy könyvet az esetről. Butaságot mondtam, de néha az utcán sokkal rosszabbakat lehet hallani.”

Vb-csúcs: négy piros és tizenhat sárga

A holland és a portugál válogatottról nem feltétlen a brutális belépők és a kőkemény szabálytalanságok jutnak eszünkbe, mégis ez a két válogatott hozta össze minden idők legtöbb kiosztott büntetését hozó meccsét.

A már említett 2006-os torna nyolcaddöntőjében találkozott a két nemzet. Később A nürnbergi csataként elhíresült meccs nem véletlenül kapta ezt a nevet: összesen tizenhat sárgát és négy piros lapot osztott ki a játékvezető, ez a lapmennyiség a mai napig rekord a világbajnokságok történetében.

A fiatal Cristiano Ronaldót addig rúgták a hollandok, hogy le kellett cserélni, de nem csak ő kapott, hanem gyakorlatilag mindenki. Végül mindkét oldalon két-két piros lap volt: a portugáloktól Costinha és Deco, a hollandokból Boulahrouz és Van Bronckhorst mehetett idő előtt zuhanyozni. Klasszikus futballjelenetet nem sokat láthattak a nézők, egy gólt viszont igen, az első félidő közepén Maniche talált be, ezzel jutott tovább Portugália.

A legundorítóbb meccs

Ha a holland–portugál meccs durva volt, akkor mit lehet mondani az 1962-es Chile–Olaszországról?

„Mindenki egyetértett abban, hogy ez volt a futballtörténelem legundorítóbb, legdurvább meccse”

– foglalta össze, hogy mi történt A santiagói csataként elhíresült balhés csoportmeccsen egy angol újságíró, Frank McGhee.

Ahhoz, hogy megértsük az egész történetet, vissza kell tekintenünk a világbajnokságot megelőző évekre. A vb előtt néhány évvel a dél-amerikai országok jeleztek a FIFA felé, amennyiben nem egy dél-amerikai ország kapja meg a vb rendezési jogát, bojkottálják a tornát, mert az előző két világbajnokságnak Európa adott otthont. Végül Chile kapta meg a rendezés jogát, a torna előtt két évvel azonban a történelem legerősebb, 9,5-ös földrengése rázta meg az országot, városok omlottak össze, stadionok lettek egyenlőek a földdel.

Vagyis nagyon nehéz helyzetbe került Chile, de végül megrendezte a vb-t, a körülmények azonban közel sem voltak ideálisak. Két a helyszínen levő olasz újságíró pedig megírta a kegyetlen valóságot: úgy jellemezték Chilét, mint egy olyan országot, amelyben dúl a prostitúció, rengeteg az írástudatlan és az infrastruktúra olyan, mint Afrikában. Ezek az olasz újságokban megjelent kritikák visszajutottak Chilébe, ami már a két ország válogatottjának meccse előtt háborús hangulatot teremtett.

Maga a meccs pedig egy a FIFA és a futball számára egyaránt szégyenteljes esemény volt. Öt perccel a kezdés után már egy dulakodás szakította félbe a játékot, utána volt hasba rúgás és egy szabálytalanságra balhoroggal történő válasz is. Chile végül 2–0-ra nyert, de a meccs a kegyetlen durvaságok, szabálytalanságok miatt maradt emlékezetes.

A bíró a kor egyik kiemelkedő játékvezetője, az angol Ken Aston volt, aki a második világháborúban alezredes volt a brit seregben, vagyis nem egy olyan arc, aki a kolibri szárnyának rebbenésétől is megijed. Később azt mondta, a rendőröknek többször be kellett menniük a pályára, és úgy érezte, hogy egy gerillaharcon és nem egy futballmeccsen vesz részt. Elismerte, hogy normál körülmények között nem szabadott volna befejezni a meccset, de egyszerűen félt a lincseléstől, ezért engedte, hogy végigmenjen.

Ez is érdekelhet:

(Fotó: Getty Images)