Soha nem fizetett még ekkora összeget magyar klub egyetlen játékosért sem.

Marko Nikolics, a Mol Vidi edzője a Malmö elleni továbbjutás után elmondta, most hogy idáig jutottak, jöhet az erősítés, a keretbővítés, mivel még nyolc nemzetközi ütközet is vár idén rájuk.

Az egyik tipp a válogatottból kimaradó Dzsudzsák Balász volt, aki viszont a pletykák szerint meglehetősen magas összeget kér. A horvát sajtó kijött a második névvel, szerintünk a Vidi már ajánlatot is tett Armin Hodzicra, a Dinamo Zagreb 23 éves csatárára. A sportarena.hr szerint az ajánlatban 2,2 millió euró szerepel.

Hodzic a Liverpool akadémiáján fejlődött három évig, 2014-ben viszont a Dinamo Zagrebbe igazolt. 2016-ban 13, egy évvel később 16 gólt szerzett, az utóbbi szezonban pedig 31 tétmeccsen nyolc gólt szerzett, a jelenlegi kiírásban pedig három meccsen két gólja van.

Ha valóban sikerül leigazolni a középcsatárt, ő lehet az NB I történetének legdrágább játékosa: a transfermarkt.de adatai szerint a Vidi eddigi legdrágább igazolása Lencse László volt, akiért 800 ezer eurót adott a klub.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
37% +10 éve