Az AC Milan nemcsak túltolta saját maga beégetését, de tiszteletlen volt a legfelsőbb fokon.

Mert egy ilyennel próbálkozott:

Szóval ez egy haka, azaz egy maori harci tánc akart lenni, ami amúgy jellegzetesen a rögbi meccsek különleges és hátborzongató sportrituáléja, és szerintem a (sport)világ egyik legkirályabb (értsd a legcsodálatosabb) dolga.

És ebbe most nagyon csúnyán belerondított az olasz klub, és úgy érzem, el is vett tőlem, sportszerető embertől valamit. Mégpedig azért, mert így tessék-lássék próbálkozott meg vele a Carpi elleni bajnokin (0–0).

És nem is ezzel van a baj, hanem azzal a tiszteletlenséggel, vagyis azzal képmutatással, ahogy ez az egész lezajlott. Merthogy a csapat még csak nem is a játékosait(!) küldte a pályára hakázni, hanem Milan-mezbe és stoplis cipőbe öltöztetett táncosokat/színészeket, hogy színjátsszák el azt, amit amúgy ugye a játékosoknak kellene átélve, átszellemüvel, de főleg őszintén előadniuk meccsre hangolódás gyanánt. És hát elkúrták, és részemről kimaxolták a képmutatást.

És röhöghetnék rajta én is, mint az internet népe, de tényleg úgy érzem, hogy a klub tulajdonosai, vagy ennek az egésznek az ötletgazdái rohadtul elvettek tőlem most valamit. És ha nem tudod, miről beszélek, akkor itt egy videó arról, milyen is ez valójában, milyen az, ha nem csak egy marketing fogás ez a csodás rítus:

Masszív libabőr a rögbilegenda búcsúztatása

Szóval a foci érdekel? Fogadnál is rá?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

Kevés bizarrabb videó van jelenleg az MI-vel olimpiai hokiaranyat nyerő Donald Trumpnál

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés