A két hete még csapat nélküli Adrián a Szuperkupa hőse lett, miután remekül védett és tizenegyest is fogott. Aztán ő is megsérült, akárcsak Alisson, akit helyettesít.

A Liverpool ugyan egy bajnoki győzelemmel és egy európai Szuperkupa-trófeával kezdte a szezont, mégsem állíthatjuk, hogy jól indult az ősz. Megsérült ugyanis a brazil kapusuk Alisson, a Norwich ellen egy kirúgás után kapott a vádlijához.

A világ egyik legjobb kapusát a spanyol Adrián helyettesítette a Chelsea ellen, és a nemrég még csapat nélkül edző kapus hős is lett. A hosszabbításban volt egy hatalmas védése, majd büntetőpárbajban kivédte Tammy Abraham kísérletét.

Csakhogy a 32 éves kapus Szuperkupa-győzelem ünneplése (!) közben megsérült, mégpedig egy drukker által (!!), amit Jürgen Klopp is megerősített.

Egy szurkolónak valahogyan sikerült a pályára jutnia, valami felett átugrott, megcsúszott, és megrúgta Adrián bokáját, ami bedagadt.

Íme a felvétel az esetről, a szurkoló távolról lohol a csapat felé, a biztonsági őr lerántja, és azzal a lendülettel becsúszik az ünneplő Pool-játékosok közé. Adriánnak meg elvitte a lábát.

Reaaz Ahmed on Twitter

Did anyone see this slide tackle by some idiot after the shoot out... what the heck man!! #LFC #SuperCup https://t.co/hJrGpiguMd

Alisson még legalább egy hónapig nem védhet, így a hétvégén a Southampton ellen a 20 éves Caoimhin Kelleher, vagy a néhány napja szerződtetett, múlt héten még csapat nélküli, 35 éves Andy Lonergan állhat a kapuba.

Tizenegyespárbaj után a Liverpool nyerte az európai Szuperkupát

A BL-győztes Liverpool tizenegyesekkel legyőzte az El-győztes Chelsea-t, Klopp csapata nyerte az európai Szuperkupát.

(Fotó: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés