És nem is feltétlenül az argentin csatárra van szüksége a Barcának. Vagyis nem erre a csatárra.

A TyC Sports exkluzív információi szerint Joan Laporta elnök már a megválasztása előtt kereste Sergio Agüerót, most pedig hivatalos ajánlatot tett a Manchester City csatárának.

Az elnök célja elsősorban az, hogy Lionel Messi kegyeiben járjon, és maradásra bírja a klub legendáját azzal, hogy a csapathoz viszi az egyik legjobb barátját.

Persze nem mellesleg egy épkézláb csatárra is szüksége lenne a Barcelonának, jelenleg ugyanis olyan nincs a keretben, Agüero pedig még mindig világklasszis, noha már 32 éves és sokat sérült. A 97-szeres argentin válogatott támadó 381 meccset játszott a Cityben és 256 gólja van.

Agüerónak lejár a szerződése a Citynál a nyáron, nem újította még meg és most itt a lehetőség, hogy visszatérjen Spanyolországba, ahol 2006 és 2011 között már játszott az Atlético Madridban (230 meccs, 100 gól). Még az ingatlanja is megvan.

Agüero egyébként stílusra abszolút beleillene a Barcelonába, hiszen egy focizni is tudó, összejátékban is erős csatár, nem csak gólokat tud lőni.

Laporta nem tétlenkedik:

Az új Barcelona-elnök már az erősítésekről tárgyal

Amiben Joan Laporta talán a legerősebb, az a kapcsolatai. Amiket már be is vetett.

(Fotó: Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Kapott egy háromszobás lakást, amiért megnyerte az olimpiát, az apja pedig hazavihetett egy Audit

Messi elárulta, hogy mi az, amit igazán megbánt

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés