Annyira bevált a Gorriarán-üzlet, hogy ismét Dél-Amerikában nézelődött a Ferencváros.

A Fradi két képviselője, Berzeviczi Attila, az igazgatóságának elnöke, valamint a játékos-megfigyelőként dolgozó Vladan Csukics az elmúlt egy-két hétben Argentínában és Uruguayban jártak meccseket nézni, játékosokat lesni. Ezt a klub már a hivatalos honlapján is megerősítette.

Az uruguayi középpályást, Fernando Gorriaránt a nyáron igazolták a kontinensről, és bevált, így a kapcsolat már most is eredményes, de a jövőben ezt szeretnék még intenzívebbé tenni.

Fernando Gorriarán (Fotó: MTI)

Több komoly argentin klubbal is tárgyaltak, aminek az eredménye lehet az is, hogy már a télen átköltözik egy-két dél-amerikai játékos Budapestre.

Fogadott minket a legnagyobb argentin klub, a River Plate elnöke, Rodolfo D'Onofrio. A tizenöt perces találkozóból végül csaknem háromórás lett, kibővítve a River managementjének tagjaival is” – mesélte Berzeviczi Attila a fradi.hu-nak.

„Beszéltünk a két csapat gazdálkodásáról, valamint érdekelte őket a stadionunk, mert ők is technikai újításokat vezetnek be.

Találkoztam a most a Libertadores-kupa döntőjébe jutott Lanús elnökével is, akivel a jövőbeli lehetséges együttműködésről beszéltünk, valamint a Racing alelnökével is játékosokról ejtettünk szót.

Ajándékként a River Plate elnökének és a Racing alelnökének is elvittem a Ferencváros 1929-es túrájáról szóló újságcikkeket és fényképeket, és mezt is cseréltünk.”

(Forrás: fradi.hu; fotó: AFP)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Három név szerepel a Barcelona asztalán Rashford-utódként

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés