Lőw Zsolt úgy gondolja, jelenleg úgy tudja a legjobban segíteni a magyar futballt, ha külföldön szerez tapasztalatot.

A korábban a Paris Saint-Germainnél, a Chelsea-nél és a Bayern Münchennél is szerepet vállaló szakember az m4sport.hu honlapnak adott interjúban elmondta, harmincéves pályafutása során – beleértve játékoskarrierjét – először fordul elő, hogy huzamosabb ideje nem dolgozik, ez viszont remek alkalom arra, hogy családjával több időt töltsön.

Lőw több témát is érintett, beszélt például a PSG-a időszakról:

„Tizenöt szólóénekessel eljutottunk odáig, hogy csapatként tudtunk együtt dolgozni”

– mondta a tréner, aki a PSG-nél töltött időszakról beszélve megjegyezte, hogy a Bayernnel szemben elvesztett BL-döntő nélkül később a Chelsea-vel nem tudtak volna a csúcsra jutni.

Majd szóba került a magyar futball:

„Akkor tudok adni a legtöbbet a magyar futballnak, ha külföldön szerzek dicsőséget a magyar embereknek, külföldön fejlesztem a tudásom, és ezt a tapasztalatot időről időre hazahozom.”

A magyar válogatottal kapcsolatban úgy fogalmazott, mint minden mély érzelmű magyar embernek, számára is különleges a válogatott, semmiképpen nem zárná ki, hogy valamikor ott dolgozzon, de még nem most.

A teljes interjú az M4 Sport Youtube-csatornáján tekinthető meg.

Ez is érdekelhet:

Marco Rossi büszke, de nem elégedett

A bosnyákok elleni döntetlen után értékelt a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

(MTI/Player; fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Aggódunk a Fradi-tábor miatt, mert nem a jó Frankfurtba készülnek utazni

Csökkentették Pogba eltiltását, már 2025-ben visszatérhet

Postecoglu: A Ferencváros hazai pályán bárkinek nehéz feladatot jelent

További cikkeink a témában