A bosnyákok elleni döntetlen után értékelt a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Kedd este Bosznia-Hercegovinát fogadta Magyarország a Nemzetek Ligája elit divíziójának második fordulójában. A németek elleni súlyos vereség után pontot szerzett a magyar csapat, de nyerni nem tudott, hiába volt több helyzete, a végeredmény 0–0 lett.

Második meccsét sem tudta megnyerni a Nemzetek Ligájában a magyar válogatott

Az első pont megvan, az első győzelem azonban még nincs.

Marco Rossi szövetségi kapitány a döntetlen után úgy fogalmazott, hogy az eredménnyel nem elégedett, de a csapata hozzáállására büszke:

„Erősebbek vagyunk, mint a múltkor. Legutóbb frusztrált voltam az eredmény miatt, és azt mondtam, mindenképpen reagálnunk kell. Reagáltunk is, megtörtént, és ez jó reakció volt sok szempontból, különösen abból, hogy megvolt bennünk a vágy.

Nem nyertünk, viszont nem leszegett fejjel jöttünk le a pályáról. Nem mondhatom, hogy elégedett vagyok, úgy gondolom, megérdemeltük volna a győzelmet. Egyértelműen az ellenfél kapusa volt a legjobb, minden statisztika alátámasztja, hogy domináltunk. Amikor a csapatommal beszélek, ezt ki is fogom hangsúlyozni.

Sok párharcot megnyertünk, ezzel mindenképpen elégedett vagyok, és büszke vagyok a hozzáállásra, mert nem volt egyszerű az 5–0 után játszani.

Azon nincs mit elemezni, bizonyos tekintetből nevetséges eredmény volt, de akkor is nehéz felállni egy ilyen vereség után, még úgy is, ha a németek ellen játszottunk. Mindig is mondtam a fiúknak, hogy magyarok vagyunk, más méltóságunk van a többiekkel szemben, elég megnézni a történelmet. Nem emlékszem olyanra, hogy az elmúlt fél évben egyetlen meccsen 19-20 lehetőségünk lett volna. Nem született gól, de sok helyzet volt, számos területen sikeresek voltunk.”

– nyilatkozta az M4 Sportnak Rossi.

Magyarország legközelebb Hollandiával játszik hazai pályán a Nemzetek Ligájában. Két forduló után utolsó a csoportjában, a németek és a hollandok négy-négy pontosak, a bosnyákoknak egy pontja van, de jobb a gólkülönbségük.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
22% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
21% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés