Az első pont megvan, az első győzelem azonban még nincs.

A Puskás Arénában fogadta Bosznia-Hercegovinát Magyarország a Nemzetek Ligája második fordulójában. Mindkét válogatott súlyos vereséggel kezdte a sorozatot, a magyar csapat a németektől kapott ki 5–0-ra, Bosznia-Hercegovinát Hollandia verte 5–2-re.

Kegyetlen nagy verésbe szaladt bele a válogatott Németországban

Öt gól, két kapufa és megannyit helyzet a német oldalon. Más liga volt ez most.

Marco Rossi öt helyen változtatott, bekerült a kezdőbe Gulácsi helyére Dibusz, de Botka, Bolla, Nikitscher és Nagy Zsolt is már az első perctől kezdve lehetőséget kapott. A másik oldalon a bosnyákok azért léptek pályára, hogy egy hétmeccses vereségi szériát megszakítsanak, és 2023 októbere óta ne vesztesen hagyják el a pályát egy válogatott meccs végén.

Kezdőcsapatok

Magyarország: Dibusz – Botka, Orbán, Dárdai M. – Bolla, Nikitscher, Schäfer, Nagy Zs. – Szoboszlai – Sallai, Varga B.

Bosznia-Hercegovina: Vasilj – Gazibegovic, Bicakcic, Katic, A. L. Barisic, Dedic – Saric, I. Basic, Burnic – Dzeko, Demirovic

Viszonylag eseménytelenül indult a félidő, majd az első negyedóra után egyre inkább dominálni kezdett a magyar válogatott, ami leginkább lassú, megfontolt támadásépítésből és beadásokból állt. A középre ívelt labdák több alkalommal is veszélyesek voltak, Varga Barnabásnak voltak lehetőségei, majd Nagy Zsoltnak volt egy tizenhatoson kívüli veszélyes lövése, de Vasilj kiválóan védett az első félidőben.

A szünet után az első említésre méltó magyar helyzetre a 70. percig kellett várni, Szoboszlai Dominik szabadrúgásból találta el a felsőlécet. A hajrában cserélt Rossi, és hiába jöttek sorra a szögletek, beadások, nem sikerült berúgni a győztes gólt, ehhez a legközelebb a ziccert hibázó Ádám Martin állt.

Két forduló után egypontos a Magyarország a Nemzetek Ligája elit divíziójában, legközelebb Hollandiával játszik hazai pályán.

Nemzetek Ligája, 2. forduló

Magyarország–Bosznia-Hercegovina 0–0 (0–0)

(Fotó: MLSZ)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csank János minden idők leggyengébb holland válogatottját látta

Melltartó nélkül, tangában pózolt az egyik legcsinosabb gyorskorcsolyázó

Visszavonult a csendes zseni, akit a világ minden stadionjában tiszteltek

További cikkeink a témában