Olyan alkudozások kezdődtek Neymarért, hogy a Sas kabaré adja a másikat

Mi egyelőre jókat kuncogunk a pletykákon, de aztán lehet, hogy pofára fogunk esni. Mindenesetre egyelőre vicces terveket vázolnak fel a nyugati kollégák.

A múlt héten egyre erősebben lehetett hallani, hogy a Barcelona talán mégis nekigyürkőzik és megpróbálja visszaszerezni Neymart. Abba most ne menjünk bele, hogy minek és miért, meg hogy akadnak szekértáborok a vezetésen belül.

De egy ilyen Barcelona-csomagról írtak:

Ez persze nonszensz, mégsem tűnt fel minden orgánumnak. Máshol javították a félrefordítást, ott már az és helyett vagy szerepelt.

Utána jöttek a hírek, hogy Dembélé ennek örül, visszamehet Franciaországba, majd azt írták, a Barca hallani sem akar Demb távozásáról. De közben meg a Barca-öltöző Neymart akarja, nem Griezmannt, így kicsit kényszerhelyzetbe került a vezetés. Most ott tart a buli, hogy az állítólag előszerződést aláíró Griezmannt is bevonhatják a transzferbe, ő menne a PSG-be, Neymar meg Barcelonába.

Na de ezt nem hagyhatja annyiban a Real Madrid sem, ők is akarják az értékét veszítő, túlságosan sérülékeny brazilt.

A Real Madrid ajánlata a következő:

Ez is remekül hangzik, bár egy fiatal Dembélével azért jobban járna a PSG. Persze Griezmann is jól hangzik, de a Real által ajánlott két játékos és erősítés lehetne. A másik madridi verzió szerint 100 millió + Casemiro menne Párizsba.

Ami majdnem biztos, hogy a PSG elnöke már megunta Neymar kifele kacsintgatását, így hajlandó elengedni: de minimum 222 milliót akar érte kapni. Sőt legújabb, francia hírek szerint meg egyenesen 300 millió eurót kérnek érte.

(Fotó: Julien Mattia/NurPhoto via Getty Images)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon