A Manchester United jelenleg egy angol középcsapat, ami arrafelé több mint kínos: 30 éve kezdett ennyire gyatrán a klub.

Solskjaer pozíciója minimum bizonytalan, a csapat alig szerez pontokat, a Ligakupában az Old Traffordon csak tizenegyespárbaj után sikerült túljutnia harmadosztályú ellenfelén, a Rochdale-en. A játék kilátástalan, és egyre több korábbi MU-játékos áll bele a játékosokba és az edzőbe. Legutóbb Peter Schmeichel.

A Man. United-legenda szerint Pogba a csapat legnagyobb problémája

Peter Schmeichel úgy szidta Solskjaert, hogy közben pogbázott.

A Guardian szerint a United vezetése már új menedzserekkel kokettál, az egyik legnagyobb esélyes a pillanatnyilag munkanélküli Massimiliano Allegri.

A Juventus korábbi trénere elkezdett hevesen angolul tanulni.

Allegri egymás után öt Serie A bajnoki címet nyert a Juventusszal, aztán az idén nyáron felállt. Kedd este a helyszínen nézte a Tottenham Bajnokok Ligája-mérkőzésen a Bayern ellen, a két infó alapján pedig összeállt a kép:

valószínűleg a Premier League-be készül.

Ott pedig Solskjaer pozíciója a legbizonytalanabb, bár az Arsenalnál is érik az edzőcsere. De Allegri és a Manchester United passzolna egymáshoz, nagyot tudna alkotni a világ egyik legnagyobb klubjánál napjaink egyik legsikeresebb trénere.

Persze Wenger is nagy dobás lenne:

(Fotó: Nicolò Campo/LightRocket via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.