Ezt láthattuk a UFC 220 nehézsúlyú bajnoki meccsén.

A Miocic–Ngannou párosítás az elmúlt évek leginkább várt nehézsúlyú bunyója volt, ahol szinte mindenki biztosra vette, hogy KO-val ér véget a meccs. Nem így történt, Miocic nagyon jól összerakott taktikával, okos és hibátlan bunyóval egyhangú pontozással megvédte címét.

Ngannou óriási KO-művész, az első menetben mindent feltett egy lapra, de nem tudta kiütni Stipe Miocicet. Aki összességében képzettebb harcos, amit a következő négy menetben be is bizonyított. Ngannou teljesen elkészült az erejével, sokáig csak lézengett a ketrecben, közben a bajnok jól dolgozott, többször levitte a kamerunit a földre. A végén mindhárom pontozó 50–44-re pontozta a meccset.

Ezzel Miocic harmadszor védte meg az övet, ilyet korábban senki nem tudott a UFC nehézsúlyú mezőnyében.

Ngannou a meccs utáni nyilatkozatban azt mondta, alábecsülte Miocicet, aki tökéletes taktikával készült, ő pedig ezzel nem tudott mit kezdeni. A bajnok persze örült a győzelemnek, majd elmondta, hogy hamarosan apa lesz:

"I'm going to be a dad! Hell yeah!" Congrats @StipeMiocicUFC! ? #UFC220

ufc (@ufc) által megosztott bejegyzés,

Az est másik címmeccse nem ment végig, a félnehézsúlyú Cormier végig dominálva, a második menetben KO-zta Volkan Oezdemirt, ezzel marad nála a vb-cím.

Undisputed. ? #UFC220

ufc (@ufc) által megosztott bejegyzés,

(Fotó: Getty Images)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

A sajtóközlemény, ami megváltoztatta a kosárlabdát

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés