A Liverpool edzője, Jürgen Klopp mesélte el, mi volt az első benyomása, amikor találkozott a vörösök jelenlegi topjátékosával, Sadio Manéval.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

A futballista és az edző először akkor találkozott, amikor Klopp még a Dortmund edzője volt, Mané pedig a Salzburg játékosa.

„Emlékszem az első találkozásomra Sadióval, Dortmundban történt. Ott ült egy fiatal srác, a baseballsapkája ferdén állt, és ott volt az a szőke csík a hajában, ami most is. Úgy nézett ki, mint egy kezdő rapper. Arra gondoltam, hogy erre most egyszerűen nincs időm. Olyan emberre volt szükségem, aki el tudja fogadni, hogy nem lesz kezdő, ugyanakkor fejlődőképes. Úgy gondolom, hogy elég jó megérzéseim vannak az emberekkel kapcsolatosan, de akkor tévedtem. Ezután is követtem a pályafutását, láttam a sikereit a Salzburgban, a Southamptonban pedig már dominált”

– emlékezett vissza a német edző.

Mané egy korábbi nyilatkozatából meg az is kiderült, hogy először a játékos számára sem volt szimpatikus Klopp, a szenegáli úgy érezte, hogy a tréner egyszerűen túl sokat beszél:

Mané nem igazolt Klopp csapatához, mert úgy érezte, túl sokat beszél a német edző

Mindenki szerencséjére később meggondolta magát Sadio Mané.

(via Goal; Fotó: Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni
Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói
Hirdetés