A Real Madrid edzője szerint a belga szélső motivált, nem akar eligazolni.

Eden Hazard-ról bő három éve még úgy beszélhettünk, mint a világ egyik legjobb játékosáról, és a Real Madridhoz történő igazolása után úgy tűnt, ő lehet a Madrid következő vezére. A belga elmúlt három éve azonban a sérülésekről, felépülésekről, kevés játéklehetőségről és a padozásról szólt.

A Real idén megnyerte a spanyol ligát, hamarosan a Bajnokok Ligájában döntőt játszik, de mintha Hazard már nem is lenne a csapat játékosa, hiszen továbbra is a legtöbbször sérült, ha pedig egészséges, akkor maximum a kispadra ülhet le. Idén összesen 22 meccsen lépett pályára, és mindössze egy kupagólja van. Ancelotti érthető módon nem számol vele, voltak pletykák arról, hogy Hazard már a nyáron távozhat, de most ezeket megcáfolta a Real edzője:

„Marad, és nagyon motivált. Az elmúlt években nem volt jó időszaka, de meg akarja mutatni, mennyire értékes futballista”

nyilatkozta Ancelotti.

Akit Marcelo jövőjéről is megkérdeztek, a brazilról azt mondta, hogy egyszer a csapat előtt álló BL-döntőre kell koncentrálniuk, majd utána beszélhetnek az esetleges távozókról.

Eközben Karim Benzema:

Benzema beérte Raúlt, a Real Madrid hattal nyert

Karim Benzema beérte a Real Madrid ranglistáján Raúlt, Vinícius Júnior megszerezte az első mesterhármasát, a Madrid összesen hattal nyert otthon már bajnokként.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve