A Barcelona nyerte az Európa egyik legkeresettebb fiataljáért folyó küzdelmet.

Már az Eb előtt is kinézték maguknak a portugált, a torna közben és után pedig csak gyűltek a kérők. A Barca mellett a Juventus és a Chelsea is vitte volna, néhány napja pedig úgy tűnt, a Real Madrid ráalkudott, ám végül csütörtökön késő este bejelentették, hogy

a Barcelona megegyezett a Valenciával André Gomes átigazolásáról.

Az Európa-bajnok portugál középpályás 50 millió euróért érkezik a spanyol bajnokhoz, ami jókora túlzásnak tűnik.

FC Barcelona on Twitter

Gomes az előző két szezonban 63 spanyol bajnokin hat gól szerzett és öt gólpasszt adott, az Eb-n öt meccsen lépett pályára, ám megsérült, a döntőben már nem is játszott.

Azon az öt meccsen mondjuk semmi olyat nem láttunk benne, ami arra utalna, hogy megfelelő utódja lehetne Iniestának, de még Rakitic helyét sem érezzük veszélyben. A Barca viszont benne látja a jövő irányítóját, miközben például Thiagót elengedte, akárcsak Fábregast. Nem értjük.

André Gomes egyébként Denis Suárez, Samuel Umtiti és Lucas Digne után a Barcelona negyedik nyári igazolása. Már csak egy gólerős csatárt szeretne Luis Enrique Messi, Suárez és Neymar mellé. Komolyan.

A Fradi után is van élet a BL-ben, bár nem örülünk. De azért fogadni kéne, nem?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve