Anglia legyőzte Hollandiát, így 2021 után 2024-ben is Európa-bajnoki döntőt játszik.

Ezen az Európa-bajnokságon csak az első angol meccset vártuk, azóta muszájból néztük Gareth Southgate csapatát. Viszont annak ellenére itt vannak az elődöntőben, hogy eddig büntetés volt nézni a játékukat. De mivel továbbvergődtek, a kapitány nem változtatott.

Nem úgy Koeman, aki megint új jobbszélsőt nevezett, ezúttal Malen kapta meg a lehetőséget. Mellette Memphis volt a középcsatár, és az Eb legjobb hollandja, Gakpo a balszélső.

Így Xavi Simons ismét a középpálya csúcsán játszott, ahol a legjobban érzi magát, amit most egy hatalmas góllal bizonyított. Egy labdaszerzés után kegyetlenül kilőtte a hosszú felső sarkot a 7. percben – videó a gólról.

Sokáig nem vezettek a hollandok, Harry Kane kapott egy tizenegyest, amit be is rúgott – videó a gólról.

Az első félidőben Anglia remekül játszott, először az Eb-n, Hollandiának a szünetben rendezni kellett a sorokat. Ezt meg is tette Koeman, behozta Weghorstot is, a második félidőben jobbak is voltak, és mintha a győzelemért is jobban mentek volna, mint Anglia.

De a slusszpoént egy másik cserecenter szállította, Ollie Watkins Kane-t váltotta, majd a 90. percben csodásan rúgta el Verbruggen mellett – videó a gólról.

Anglia ezzel ismét döntőt játszik, ezúttal Spanyolország ellen. Ha úgy játszik, mint az első félidőben, akkor remek döntőnk lesz.

Európa-bajnokság, elődöntő

Hollandia–Anglia 1–2 (1–1)

Gól: Xavi Simons 7., ill. Kane 18. – tizenegyesből, Watkins 90.

(Fotó: Oliver Hardt - UEFA/UEFA via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
37% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés