Közel negyven percig altattak az angolok, majd beindultak – igaz, csak egy rövid időre, de az is bőven elég volt.

Az angolok veretlenül hozták le a csoportkört (Iránt és Walest megverték, az Egyesült Államokkal ikszeltek), míg Szenegálnak két győzelemmel (Katar és Ecuador ellen) és egy vereséggel (Hollandia ellen) sikerült a nyolcaddöntőbe jutni a kvartett második helyén.

Az erőviszonyokat nézve a párosítás favoritjának Anglia számított, és a statisztika is mellette szólt: még sohasem kapott ki afrikai ellenféltől nemzetközi tornán.

Kezdőcsapatok

  • Anglia: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – Rice, Henderson, Bellingham – Saka, Kane, Foden.
  • Szenegál: É. Mendy – Sabaly, Koulibaly, Diallo, Jakobs – Sarr, N. Mendy, Ciss, Diatta – Ndiaye, Dia.

A meccset ugyanakkor Szenegál kezdte aktívabban, két komolyabb helyzetet is kialakítottak és elpuskáztak. A labdarúgás közhelye pedig itt is bejött: az elszalasztott lehetőségek megbosszulták magukat, ugyanis az első félidő hajrájában az addig kockázatkerülő játékot játszó Anglia megszerezte a vezetést – egy kiváló átadások sokaságát hozó támadás végén Henderson lőtt a szenegáli kapuba (1–0):

A gól után Anglia egészen más felfogásban kezdett játszani, a sok hátrapasszos játékról gólratörő támadásvezetésre váltott, ami rögtön két-három helyzetet is eredményezett. Az első félidő hosszabbításában pedig egy mintaszerű letámadás után Kane kettőre növelte az angolok előnyét és egyben megszerezte első gólját a katari világbajnokságon (2–0):

A második játékrész ott folytatódott, ahol az első véget ért: angol góllal. Foden egy remek csel után passzolta be a labdát az ötösre, amit Saka finoman alápördítve ellenfél kapujába juttatott (3-0):

A háromgólos hátrányban Szenegál feljebb tolta a védővonalát, ez viszont óriási területeket kínált az angolok számára, az afrikaiak hamar visszább is vettek, a meccs pedig lassú mederben csordogált tovább. A biztos vezetés tudatában az angolok már nem erőltettek semmit, és fél gőzzel is simán lehozták 3–0-ra a meccset.

Anglia tehát bejutott a világbajnokság negyeddöntőjébe, ahol jóval nagyobb falat, a címvédő Franciaország vár rá.

Foci-vb, nyolcaddöntő

  • Anglia–Szenegál 3–0 (2–0)
  • Gól: Henderson (39.), Kane (45+3.), Saka (57.)

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában