Arsenal–Bayern München
Tipp: vendég – TippmixPro: 1.75
Fogadási határidő: február 19., szerda, 20:45
Ha esetleg a fenti kérdésre valamiért igen lenne a válasz, akkor sem az Arsenal az a csapat, amely képes kiejteni a címvédő Bayern Münchent a Bajnokok Ligájából. Talán a Real vagy a Barcelona, de semmiképp sem az Arsenal. A londoniak elveszítették vezető pozíciójukat a Premier League-ben, utána ugyan javítottak a Liverpool elleni FA-kupa-meccsen, ám látható, nem képviselik ugyanazt a szintet, mint a Bayern. Guardiola együttese ugyanis földöntúli teljesítményt nyújt, és pont mindegy nekik, hogy hiányzik a legjobb, valamint az egyik legfontosabb játékos, Ribéry és Schweinsteiger.
Bizony, a középpálya két motorja nélkül is szárnyal a München, egész konkrétan hülyére ver mindenkit: a legutóbbi négy meccsét 16–0-s gólkülönbséggel hozta, egyébiránt kilenc tétmeccset nyert meg zsinórban a regnáló bajnok. A Bundesligában ez a szám tizenhárom, amúgy a 21 fordulóban 19 győzelem mellett van két ikszük Neuréknek, és mindössze kilenc gólt kaptak. Pedig láthatjuk, mennyit fejlődött a német foci, tavaly házidöntő volt a BL-ben, most négy csapat is ott van a legjobb tizenhat között.
Szóval az utolsó három meccsen már nem játszott Ribéry, Schweini korábban kidőlt sérülés miatt, Toni Kroos pedig kegyvesztett lett, miután nem hosszabbította meg szerződését, így ő sem játszik komolyabb meccsen már. Ők hárman tavaly stabil kezdők voltak. Most nélkülük is hengerel a csapat, Götze és Thiago Álcantara remek igazolás volt, tökéletesen pótolják a hiányzókat, ráadásul Guardiola új posztot talált Lahmnak, ő irányít és szűr a védelem előtt, így Javi Martínez is kiesett a pikszisből. Müller és Robben maradt meg a középpályán, a védelembe pedig Rafinha került be Lahm helyére. Elöl Mandzukic birkózik, és rugdossa a gólokat, ám Londonban simán lehet, hogy klasszikus csatár nélkül, hat középpályással fut ki a Bayern.
Az Arsenal noha nyert a Liverpool elleni kupameccsen, nem játszott jól, Fabianski kapusnak, Webb bírónak és Sturridge-nak köszönheti a továbbjutást, a Bayern viszont nem fog annyi helyzetet kihagyni, mint az angol csatár. Furcsa, hogy egy idegenbeli BL-meccsen, ahol az Arsenal a pályaválasztó mindössze 1.75-ös oddson adják a vendégsikert, de hát nem véletlen – a Bayern ennyivel esélyesebb. És nem is roppan össze a teher alatt.
Vagy te úgy érzed, képes lesz az Arsenal megállítani Guardiola gárdáját? Pénzt is tennél rá?
Akkor irány a TippmixPro, és fogadj a meccsre!