Novak Djokovic karrierje 10. Australian Openjét nyerte.

Az Australian Open 2023-as döntőjében Novak Djokovic játszott Sztefanosz Cicipasszal. A két topjátékos korábban 12. alkalommal találkozott, Cicipasz mindössze kétszer nyert, a legemlékezetesebb meccsük a 2021-es Roland Garros döntője volt, amelyet kétszettes előnyből veszített el a görög.

Cicipasz tehát karrierje első Grand Slam-győzelméért játszott, míg Djokovic a 22. trófeájáért, és azért, hogy az örökranglistán beérje nagy riválisát, Rafael Nadalt.

Az első szettben mindössze egy break volt, Djokovic tudta elvenni ellenfele adogatását, és végül különösebb gond nélkül szettelőnybe került. A második játszma már szorosabb volt, Cicipasznak szettlabdája is volt, de végül ezt a szettet is elbukta, Djokovic egy megnyert tiebreak után került kétszettes előnybe.

A harmadik játszma elején breakelt a görög, de rögtön válaszolt Djokovic. Végül ez a szett is rövidítésben dőlt el, és ezt a tiebreaket is Djokovic nyerte meg.

Novak Djokovic tehát rekordot jelentő 10. alkalommal nyerte meg az Australian Opent, összességében pedig a 22. Grand Slamjén nyert, ezzel az örökranglistán utolérte Rafael Nadalt. Hétfőtől pedig ismét ő vezeti majd a világranglistát.

Australian Open, férfi döntő

Stefanosz Cicipasz–Novak Djokovic 3:6, 6:7, 6:7

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve