Jól sült el a Milannak Gennaro Gattuso kinevezése, már tíz meccse veretlen vele a csapat.

A hétvégén a Sampdoriát győzte le a Milan, ez egymás után a harmadik győzelme volt a piros-feketéknek, és még gólt sem kaptak közben. Kezd összeállni a nyáron eurószázmilliókért összevásárolt klub. Pedig az egykori Milan-középpályással sem indultak jól, hat meccsen háromszor is veszítettek, de aztán elkezdett beérni Gattuso kemény, lelkes munkája.

„Én mindig ilyen maradok, szívvel teszek mindent. A fiúké az elismerés, mert csak egy szikrára van szükségük, hogy lobbanjon a tűz bennük. Azt látom és érzem, hogy összekovácsolódtunk, ennél nagyobb elégedettséggel pedig nem tölthetne el semmi sem. Mindent megtesznek, amit kérek tőlük, ők a főszereplők, én csupán ötleteket adok.”

A pályán a lehetetlen nem ismerő, mindig buldog módjára küzdő Gattuso próbálja átadni a mentalitását játékosainak.

„Azt akarom, hogy a játékosok a lelátó (a Curva, vagyis a helyi B-közép) alatt futva tiszteljék meg a szurkolókat a biztatásuk megköszönésével, hiszen ez így helyes, de ez ne miattam tegyék, hanem legyen számukra természetes.

Most nagyszerűen teljesítenek, ez megkönnyíti számomra az edzősködést. Hétfőn persze kezdődik minden elölről, az én feladatom, hogy a játékosok rémálma legyek a szezon végéig.”

„Nem vártam semmit, amikor megérkeztem, csak azt tudtam, hogy forró burgonyát adtak a kezembe. Szeretek szenvedni, nem élvezem, ha túlságosan egyszerűek a dolgok, de éppen ezért választottam a Milant. Ez az otthonom, tizennégy éven keresztül viseltem ezt a mezt, és most csodálatos itt dolgozni, meglátjuk, hogyan ér véget.”

Bonucci is elismerte, Gattuso jelenléte megváltoztatta a csapatot:

„Gattuso érkezése óta teljesen megváltoztunk. Immár igazi csapatot alkotunk, jobb formában vagyunk, mindannyian őt követjük. Olyan mentalitást sugároz, és ad át nekünk, amely az összetartozást és az erőteljességet ötvözi.”

(Fotó: Emilio Andreoli/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve