A vád szerint a kenyai úszószövetség elnöke, aki az olimpiai bizottság alelnök is egyben dollármilliókat lopott el, de megcsípték – az ágya alatt.

Ben Ekumbo nem tűnik túl okos férfinak, a helyi sajtóértesülések szerint ugyanis az ágya alatt próbált meg elbújni a rendőrök elől, amikor őrizetbe akarták venni. De végül megtalálták.

Viszont Ekumbo korrupcióban nagypályás volt, az olimpiai bizottság alelnökeként a gyanú szerint

a 2016-os riói felkészülésre szánt pénzből elkülönített magának egy komolyabb részt.

De ez nem volt elég, a rendőrség arra is gyanakszik, hogy sportcuccokat is lenyúltak, Nike cipőket és egyenruhákat is találtak.

A többes szám azért, mert nem egyedül lopott: ő már az ötödik gyanúsított, az olimpiai bizottság főtitkárát, Francis Kinyili Pault és a másik alelnököt, Pius Ochienget is megvádolták korrupcióval.

A kár értéke 6,4 millió dollár.

Ekumbo a kenyai úszószövetség elnöke is, és már abban a tisztségében is megvádolták korrupcióval, a FINA megtámogatta a szövetséget a világbajnokságra, de az úszók szerint hozzájuk már nem jutott el. Az elnök mindent tagad.

(Guardian)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Ennél a focimez-kvíznél nem elég, ha ismered a focimezeket

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
34% Tök jól, elégedett vagyok.
40% Semmi extra eddig.
26% A vártnál rosszabbul.