Ha ez egy brazil negyedosztályú meccsen történik, akkor különösebben nem kerekedik ki a szemünk, na de a Premier League-ben...

Abszolút példátlan eset történt a Premier League legutóbbi rangadója, a Liverpool-Arsenal szünetében. A 2–2-re végződött meccs eleve remek volt, és ugye a legvégén még láthattunk egy emberfeletti védést is.

Földöntúli védéssel mentett pontot az Arsenal kapusa

Aaron Ramsdale óriásit fogott a 96. percben, ez az egy pont még fontos lehet a végelszámolásnál.

De a játékon kívül is volt olyan esemény, ami említésre érdemes. Sőt, muszáj beszélni róla. A félidő vége indulatosra sikerült, a lefújás után mindkét csapat játékosai reklamáltak,

a Liverpool balhátvédje, Andy Robertson az egyik partjelzőnél, Constantine Hatzidakisnál panaszolt be valamit, az asszisztens azonban nem annyira akart vele beszélgetni, ezért torkon könyökölte a skótot.

És nem a játékos elmondása alapján volt így, hiszen felvétel készült róla, ahogy hátra üt a spori, a Sky Sports több kameraállásból is megmutatta a hihetetlen esetet, és elég egyértelműen kivehető Hatzidakis mozdulata.

Nézzük meg hátulról is:

Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) és a játékvezetők szövetsége már vizsgálja is a történteket, és nem lepődnénk meg, ha többet nem lengetne Constantine barátunk.

Ez is érdekelhet:

A legváratlanabb helyről jelentkeztek be a Puskás-díjra

Az a csoda, hogy egyáltalán van róla felvétel. És egyben nagy mázli is, mert erről kár lett volna lemaradni.

(Fotó: Nick Potts/PA Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
16% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés