Az egykori teniszedzőt 2021-ben 18 év börtönre ítélték, de Angelique Cauchy csak most mesélte el, vele mi történt.

Az egykori francia teniszező, jelenleg 36 éves Cauchy részletes vallomást tett a borzalmakról, amit edzője, Andrew Geddes követett el vele szemben.

Az év elején indult vizsgálat ennek a beteg ügynek a kivizsgálására, ahol többször is megerőszakoltak kiskorúakat. Kezdetben „elszigetelt viselkedésnek” nevezték, de aztán szembe jött a valóság.

Az edzőm, Andrew Geddes két év alatt több mint 400-szor erőszakolt meg. Verbális erőszakkal indult, majd fizikai lett.

Megpróbáltam védekezni, kértem, hogy hagyja abba, nap mint nap elmondtam neki: »Ne érints meg, ez nem helyes. Nem akarom.« De ő cinikusan így válaszolt: »Ne aggódj, ez nagyon gyakran előfordul edzők és fiatal tanítványok között« vallotta Cauchy.

Andrew Geddes

De ez csak a kezdet volt, a borzalmak bőven nem értek itt véget, egy 15 napos edzőtáborban például Angelique-et minden nap utasította Geddes, hogy menjen a szobájába, és amikor nem tette, akkor ő ment a lányhoz:

naponta háromszor erőszakolta meg.

Geddes odáig ment, hogy azt mondta neki, hogy AIDS-fertőzött.

13 és 18 éves korom között abban a hitben éltem, hogy én is AIDS-es vagyok

mesélte a nő, aki csak akkor nyugodott meg, amikor egy szűrés után kiderült, sohasem volt fertőzött.

Cauchy állítja, hogy a teniszklub elnöke tudott Geddes rémes tetteiről, de nem lépett semmit. Amikor mások hozzá fordultak, azzal védekezett: az edző címeket hoz a klubnak.

Bár Geddest 2021-ben négy, 12 és 17 év közötti lány megerőszakolásáért és szexuális zaklatásáért 18 év börtönre ítélték, azonban Cauchy csak idén júliusban jelentette be az esetet. Angelique a második helyen állt a junior teniszezők rangsorában, amikor elkezdődtek a zaklatások.

A vallomásra egy tavaly júliusban megnyitott parlamenti vizsgálóbizottság keretében került sor, amelynek célja, hogy beazonosítsa a sportszövetségek és a sportvilág irányító testületeinek működési kudarcait. A vizsgálóbizottság eredményét a tervek szerint 2023. december közepén hozzák nyilvánosságra.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ez is érdekelhet:

„Apám rendszeresen kiverte belőlem a szart is, ököllel ütött, fojtogatott”

Felnőtt-tartalom, fájdalmas részletekkel egy frusztrált apa módszereiről, és egy tehetetlen, bántalmazott gyermek küzdelméről.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés