Két játékosra sem számíthat már Chema az Európa-bajnokságon.

Máthé Dominik hazautazott az Európa-bajnokságról,

Palasics Kristófot pedig az éjszaka vakbélgyulladással megoperálták Kölnben.

Nagyon nehéz napon vagyunk túl, főleg Kristóf, hiszen meg kellett operálni, Dominik térde pedig további vizsgálatokra szorul, így nem lehetnek velünk” – mondta a hazai szövetség honlapjának Chema Rodriguez szövetségi kapitány, majd hozzátette, ezek után is minden erejükkel azon lesznek, hogy a legjobb eredményt érjék el a Franciaország ellen az utolsó középdöntős találkozójukon.

Palasicsot az éjjel hasi panaszokkal szállították kórházba, ahol azonnal megműtötték.

A beavatkozás után a körülményekhez képest jól van, éjjel, majd délelőtt is tudtunk vele beszélni személyesen, néhány nap múlva reményeink szerint hazatérhet. Ami Máthé Dominikot illeti, korábbi térdsérülése, majd műtétje után a torna során ismét panaszai jelentkeztek, majd ezek fokozódtak, így további vizsgálatok céljából hazautazott a kontinensviadalról

– idézte az MKSZ Erdélyi Gábor csapatorvost.

A válogatott szerdán a franciákkal találkozik, és ugyan van még esély az elődöntő elérésre, ahhoz több mindennek teljesülni kell:

Még lehet Eb-elődöntős a kézilabda-válogatott, mutatjuk, hogyan

Még nem úszott el minden, van egy verzió, ami Európa-bajnoki elődöntőt ér.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
47% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés