Szürreális történet a magyar harmadosztályból.

A Telex szúrta ki a teol.hu cikkét, amelyben

egy magyar futballista az ellenfél öltözőjébe ment be, és a saját csapata helyett az ellenfél színeiben lépett pályára.

Félegyházi Krisztián az ügynöke által jelentkezett próbajátékra a Dombóvári FC-nél. A futballista azt az infót kapta, hogy menjen Szekszárdra, és ott a helyi csapat ellen fog pályára lépni.

Félegyházi ott is volt a helyszínen, de véletlenül a Szekszárd öltözőjébe ment be. A csapat edzője, Juhász Ferenc így foglalta össze a sztorit:

„A mérkőzés előtt bementem az öltözőbe, egyedül ült a padon, bemutatkoztunk egymásnak. A lefújás után, amikor már mindenki elment, odajött hozzám és mondta, hogy rossz infót kapott. Csak annyit közöltek vele, hogy Szekszárdra jöjjön, de neki a Dombóvárban kellett volna játszani – rossz öltözőben ült. Nevettünk egy nagyot, ilyen sztorit még nem hallottam.”

Horváth Zoltán, a Dombóvár edzője azt mondta, tudott Félegyházi érkezéséről, látott is róla videót, de személyesen nem ismerte. A meccs előtt kereste, de nem találta a játékost. Azt nyilatkozta, azóta is a történtek hatása alatt van, és nem érti a szekszárdiakat, hiszen „ha valaki bekopog hozzám, megkérdezem, hogy honnan jött és mit akar”.

Félegyházi Krisztián azóta egyébként már pályára lépett a Dombóvárban, és a tervek szerint a következő felkészülési meccsen is játszani fog.

Ez is érdekelhet:

Megvan, kivel kezd a BL-ben a Fradi

Örményországba kell mennie a magyar bajnoknak.

(Fotó: teol.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
28% Nem, tök jó, hogy van.
53% Azonnal, értelmetlennek tartom.
20% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés