Guardiolával idén sem jutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé a Manchester City, a Tottenham nyerte a negyeddöntő angol rangadóját.

A párharc visszavágóját egygólos hátrányból kezdő Manchester Citynek a lehető legjobban indult a meccs, Guardiola csapata a 4. percben már rögtön vezetett. Majd három perc alatt kilométernyi távolságra került a BL-elődöntőtől, Szon Hungmin gyors duplájával a Tottenham megfordította a meccset, a Citynek ettől kezdve már három gól kellett a továbbjutáshoz. Ebből tíz perc alatt kettőt megrúgtak a hazaiak, Bernardo Silva előbb egyenlített, Sterling góljával pedig már a City vezetett.

Az első 11 percben négy gól volt, ami abszolút BL-csúcs, az első 21 percben pedig öt találat, totális őrület volt a pályán, csak kapkodtuk a fejünket.

  • Sterling első gólja:
  • Szon egyenlített:
  • Szon második góljával már a Tottenham vezetett:
  • B. Silva megpattanó lövésével a 11. percben 2–2 volt az állás:
  • De Bruyne második gólpasszát adta a meccsen Sterlingnek, már a City volt 3–2-es előnyben:

A második félidőt úgy kezdte a Manchester City, ahogy egy épp kiesésre álló csapatnak kezdenie kellett: az első tíz percben két ziccere is volt a hazai csapatnak, Lloris azonban mindkétszer bravúrral védett.

A félidő harmadik City-helyzeténél azonban már nem tudott mit tenni a világbajnok kapus, De Bruyne harmadik gólpassza után Agüero talált be, ezzel már a City állt továbbjutásra:

Negyedórával később jött az újabb gól, Llorente becsípőzte Ederson kapujába a labdát:

A hajrában a City nyomott, és a hosszabbításban Sterling be is talált, de les miatt a játékvezető egy minimum vitatható döntés után érvénytelenítette a gólt, így a Tottenham jutott a legjobb négy közé, ahol az Ajax lesz az ellenfele.

Sterling érvénytelenített gólja:

Bajnokok Ligája-negyeddöntő, visszavágó
Manchester City–Tottenham 4–3 (3–2)
Gólszerző: Sterling (4., 21.), Bernardo Silva (11.), Agüero (59.) ill. Szon Hungmin (7.,10.), Llorente (73.)
Továbbjutott: 4–4-es összesítés után, idegenben rúgott több góllal a Tottenham

(Fotó: Getty Images)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon