Több mint egy évtizede a törököknél nevelkedik, felnőtt szinten Magyarországon próbálkozik.

Kalafat Álmos, a török Besiktas 19 éves szélsője csaknem négy hete Debrecenben edz, most pedig eldőlt, hogy Debrecenben is marad – írja a dvsc.hu. Az isztambuli születésű, a magyar anyától és török apától származó szélső magyar U-válogatott, és roppant nagy tehetségnek tartják.

„A Besiktas U19-es együttesében legutóbb 27 mérkőzésen 12 találatot ért el. A fiatal játékos balszélsőként, illetve csatárként bevethető, bemutatkozott a magyar korosztályos válogatottban, az U18-as és az U19-es nemzeti együttesben is gólt szerzett már” – mutatja be az új szerzeményt a debreceniek honlapja.

Kalafat másfél évre kölcsönbe érkezik a Lokihoz, a szerződésben azonban vételi opció is van. A török sajtó egyébként „Wonderkidnek”, vagyis „Csodagyereknek” nevezte Kalafatot, aki a DVSC II. Hidasnémeti elleni felkészülési meccsén öt gólt lőtt – onnantól nem volt kérdés, hogy meg akarja szerezni a Debrecen.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kompany futballgépezete 54 éves gólrekordot döntött meg

Megsérült a ketrecharcos, majd pillanatokkal később egy óriási KO-val világbajnok lett

„Olyan volt a hangulat, mintha a saját temetésemen lettem volna”

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
35% Szerintem ez most nekem kimarad.