Szerencsére már vége a számunkra zavaróan furcsa focit mutató vébének, és már kezdődik is a magyar mennyei bajnokság, az NB I. Szörnyen izgatottak vagyunk, számtalan klasszis igazolt a ligába a nyáron, össze is szedtük a legnagyobb durranásokat.
Varga József
Varga nem klasszikus igazolás, hiszen ő korábban is a Debrecen játékosa volt, ám már egy ideje külföldön focizott kölcsönben. Előbb a Greuther Fürthnél nemigen játszott, majd a Middlesbrough-hoz került, ahol stabil kezdő volt a válogatott középpályás. Most visszatért nevelőegyesületéhez, egyelőre, és természetesen be is játszotta magát a kezdőbe, holott az előző szezon egyik legjobbja, Zsidai volt a posztján. A 28-szoros válogatott, most már nemzetközi tapasztalattal bíró Varga komoly erősítés, igazi DVSC-legenda, de közel sem biztos, hogy szeptemberben is Loki-mezben láthatjuk.
Emir Dilaver
Miután nem hosszabbította meg lejáró szerződését és a Debrecenbe igazolt Alekszandar Jovanovics, Muhamed Besicet pedig eurómilliókért akarják leigazolni, mindenképp kellett egy épkézláb jobb oldali védő a Fradinak. Mondjuk már évek óta, mert az imént említett játékosok nem azok voltak. Az FTC vezetése titokban mozdult rá egy osztrák fiatalemberre, semmi sem szivárgott ki a tárgyalásokból, aztán robbant a bomba: leigazolta az Austria Wien bosnyák származású, osztrák utánpótlás-válogatott hátvédjét, Emir Dilavert.
Ha nem ismerős a neve, ne csodálkozz, ennek ellenére azonban elég jó a pedigréje: a 23 esztendős játékos végigjátszotta a szezont az Austriában, négy mérkőzésen futballozott a BL csoportkörében, többek között a későbbi döntős Atlético Madrid ellen is játszott, valamint U18-as, U19-es, U20-as és U21-es osztrák válogatott is volt. Azt meg láttuk, ők mit tudnak. (A Fradi amúgy egy lengyel és egy horvát U-válogatott védőt is igazolt.)
Priskin Tamás
Egy újabb magyar válogatott, akit sikerült hazacsábítani, illetve őt tényleg, Varga ugye csak visszajött, de ezt már elmondtam. És egy újabb Austria-játékos, aki minket választott, konkrétan a Győri ETO-t. Nem lehet jó ott focistának lenni. Priska mondjuk hiába volt a lilák alkalmazottja, egy percet nem játszott, helyette kölcsönadták a Maccabi Haifának, ahol tizenegy meccsen villantotta meg kivételes tehetségét. A 44-szeres válogatott (Lisztes pl. 49-szer volt, pedig hát...) csatár 16 évesen mutatkozott be a Győri ETO-ban, 2006-ban a Watfordhoz szerződött, utána játszott Angliában a Prestonnál, az Ipswich Townnál, a QPR-nál, a Swansea-nál és a Derby Countynál is, majd 2012 elején az orosz Alanyija Vlagyikavkazba igazolt. Most hazatért, és minden nagyon jó lesz.
Gera Zoltán
Nekünk ő a legnagyobb név, a jelenkori, vagy inkább a közelmúlt legjobb magyar labdarúgója, aki szintén visszatért, ő is korábbi csapatába. A 2002-ben, 2004-ben és 2005-ben is az év legjobb magyar játékosának választott Gera Zoltán nyolcévnyi angliai légióskodás után, 35 évesen ismét a mennyei bajnokságban szeretne bizonyítani, és bajnoki címig vezetni a Fradit, ahol 2000 és 2004 között játszott, és két bajnoki aranyat már szerzett. Gerzson még mindig kiváló játékos, és az előélete ellenére (tízévesen ivott, cigizett és szipuzott Pécsett) remek kondiban van, csak épp az utóbbi években üvegből voltak a lábai. Ha bírja a terhelést, pótolhatja a távozó Leonardót a 77-szeres válogatott támadó, talán még a védjegyének számító szaltózást is megcsodálhatjuk.
Benjamin Lauth
Hát mondjuk ki, nem sűrűn járnak hozzánk focizni a Bundesligából, egy-egy hazamenekülő magyar még csak-csak, de németek nemigen. A Fradi azonban, Philipp Bönig után egy másik németet is ide tudott csábítani, csakhogy Benjamin Lauth nem csak a B válogatottig vitte, hanem a nagy Nationalelfben is játszott. Igen, abba, amely most vébét nyert. Na jó, Götzét és Müllert nem tudná kiszorítani az 1860 München legendája, de ott azért nem osztogatják olyan bőkezűen a nemzeti mezt, mint mondjuk nálunk.
Az ötszörös válogatott csatár épp akkor játszott Münchenben, amikor Gera a Fradiban, majd kipróbált pár csapatot: megfordult a Hamburg, a Stuttgart és a Hannover gárdájában is. Aztán visszatért az alma materbe, és hat év alatt 184 bajnokit játszott (62 gólt lőtt) az oroszlánoknál. Nem túlzás, a csapat jelképe, legendája. Most úgy érezte, új kihívás kell, és nyilván az pazar Fradi-stadion is csábító lehetett.
Aristote Mboma
És akkor a végére a legnagyobb durranás. Megoldódott az Újpest csatárproblémája, miután sikerült megszerezni a kongói-finn Aristote Mbomát az FC Honkától! A vérbeli támadó három meccset játszott a méltán híres finn elsőosztályban, ahol ewiigh c5u9nn mnri... Na jó, ennyi, eddig bírtam nevetés nélkül.
(Fotó: Europress/AFP)