Az utóbbi évek legkomolyabb összeomlását mutatja a Barcelona, amelynek okát eddig is sejtettük, most viszont itt van számokban is.

A Barca háromszor kikapott egymás után a bajnokságban, négy forduló óta nyeretlen, amire emberemlékezet óta nem volt példa. E mellé jött még egy Bajnokok Ligája-kiesés is a negyeddöntőben, vagyis egyetlen hónap alatt minden bedőlt a katalánoknál.

Az ok a mentális és esetleges taktikai gondok mellett az, hogy az MSN-nek nem megy: Messi, Suárez és Neymar teljesen leállt a góltermeléssel, amit nem bír el a csapat. Naná. Messi ugyan megrúgta az 500. gólját a hétvégén, mégis élete egyik legrosszabb periódusában van. Plusz ennek ellenére kikaptak a Valenciától.

Elfáradhattak a fiúk. Hogy miért? Mutatjuk:

Messi, Suárez és Neymar 16 058 percet játszott az utóbbi 12 hónapban.

Ezzel szemben a három alaptámadó játékpercei a BL-elődöntősöknél:

  • Bayern München: 13 593
  • Man. City: 11 274
  • Real Madrid: 10 249
  • Atlético Madrid: 9843 perc

A Barcelona az MSN-nel, valamint két tehetséges fiatallal, Munirral és Sandróval vágott neki a szezonnak, ám a két csere nem tudott élni a lehetőségekkel. Így Messiék végigtoltál a szezont, szenzációsan, miközben hazajártak a válogatotthoz is, Dél-Amerikába. Március közepéig példátlan mennyiségben termelték a gólokat, mostanra azonban elfogytak. És így a csapat is.

(Tot El Camp)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Félelmetes bukással indult a Tour de Hongrie

Nem volt boldog Mbappé, amikor arról kérdezték, a Real Madridnak fog-e szurkolni

12 éve egy sima szurkoló volt, most BL-döntőbe vezette a csapatát

További cikkeink a témában