Abe Sindzó nyíltan felvetette, hogy elképzelhető, hogy nem az eredetileg tervezett időpontban tartják majd meg a tokiói játékokat.

Először beszélt a nyári, tokiói olimpia esetleges elhalasztásáról Japán miniszterelnöke, Abe Sindzó.

Miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vasárnap közölte, hogy négy héten belül dönt az esemény sorsáról, és ebben az időszakban a koronavírus-járvány miatt számításba veszi a játékok esetleges elhalasztását is, a szigetország kormányfője hétfőn, a parlamentben is erről beszélt.

Hangsúlyozta, az olimpia törlése nem jöhet szóba, de:

„A mostani körülmények között nehéz kitartani a játékok mellett, döntenünk kell majd a halasztásról, mert a sportolók egészsége a legfontosabb”

– mondta Abe Sindzó.

A végleges döntést a NOB-nak kell majd meghoznia.

A tokiói olimpia az eredeti tervek szerint július 24-én kezdődne. A világjárvány miatt több sportszervezet is azt kérte a NOB-tól, hogy halassza el a játékokat, ami történelmi döntés lenne és óriási hatást gyakorolna az egész sportéletre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni