Megvan még a brazil Anderson, aki a Manchester United játékosa volt, és az új Ronaldinhónak tartották? Most a török másodosztályba szerződött.

Anderson 2005-ben tűnt fel, amikor az U17-es világbajnokságon a torna legjobb játékosának választották. Utána rögtön átigazolt Európába, a Porto után leigazolta a Manchester United. 2007-ben még a The Guardian is azt írta róla, hogy a következő Ronaldinho lehet. Az MU-nál aztán már védekezőbb pozícióban használták, hamar kiderült, hogy nem lesz az új Ronaldinho, de azért nyolc évet lehúzott a Unitednél.

A 2009-es Ligakupa-döntőben

2015-ben elküldték, hazament Brazíliába, 2018 elején azonban már nem volt csapata. Ez most változott meg, a török második vonalban szereplő Adana Demirspor bejelentette, hogy megszerezte a még mindig csak 30 éves brazilt.

Anderson az MU-ban 181 tétmeccsen játszott, a brazil felnőtt válogatottban nyolcszor kapott lehetőséget.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

A 40 éves Luka Modric még mindig úgy hagyja faképnél a védőket, mintha ez lenne a világ legegyszerűbb dolga

Brutál jó meccsekkel és rangadókkal tér vissza a Bajnokok Ligája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
32% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés