Szinte biztos, Carlos Bacca elhagyja az AC Milant, de az olaszok már kinézték az utódját.

Az olasz sajtó szerint az Arsenal már januárban leigazolta volna Baccát, az üzlet azonban nem jött össze. Most viszont szinte biztos, hogy a csatár elhagyja a Serie A-t, Arséne Wenger (ha ő marad az ágyúsok edzője) pedig szívesen látná a csapatában a kolumbiai csatárt. Akinek a piaci értéke 23 millió euró, idén 30 meccsen 14 gólja van. Az Arsenalnak egyébként már évek óta szüksége lenne egy klasszis és klasszikus befejező csatárra, Bacca kilences, de a klasszis szinttől messze van.

Bacca a Sevillával kétszer megnyerte az Európa-ligát

Ha összejön az üzlet, akkor a Milan az AS Romából Edin Dzekóval pótolná Baccát. A bosnyák korábban a Man. Cityben is futballozott, két éve játszik Olaszországban. Az első szezonja elég gyatra volt, a mostaniban viszont a bajnokság egyik legjobb csatára, minden sorozatot figyelembe véve 47 meccsen 35 gólja és 11 gólpassza van. A piaci értéke 18 millió euró, de egy ilyen szezon után tuti, hogy ennyiért nem engedik el a rómaiak. Még akkor sem, ha Olaszországban a riválisok közötti átigazolások eléggé gyakoriak.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.