A hétvégén a Real kapott egy ötöst az Atlético Madridtól, ami nyilvánvalóan belerondított a csapat jó szezonkezdetébe. Ettől még bőven megnyerhet bármit a Real az idény végén, mégis érdemes megállni egy pillanatra, mert a Realnál nem a Marseille elleni hazai BL-meccsek jelentik a mércét.

 

Hétgólos meccsen szedte szét az Atlético a Real Madridot

Először kapott ki a bajnokságban a Real Madrid.

Egy derbit ilyen arányban elveszíteni sosem szerencsés, hiába nyert előtte zsinórban hét meccset a szezonban a Real. A presztízsen túl ezzel a zakóval a másnap nyerő Barcelona átvette a vezetést a bajnokságban a Realtól.

Ki tudja miért, de Xabi Alonso legendás leverkuseni szezonja ugrott be, amit veretlenül zárt a Bundesligában, és majdnem megnyerte az Európa Ligát is, de ott a döntőben beleszaladt egy 0-3-ba az Atalanta ellen.

Alonso Realja is az első igazán komoly rangadón botlott, és a kissé elromlott hangulaton túl is lesz min javítania.

Az egykori középpályást kritizálták, mert a kezdőbe tette a vállműtétjéből felépült Jude Bellinghamet, és rosszul játszott néhány, eddig remeklő kulcsjátékos (Federico Valverde, Dean Huijsen, Alvaro Carreras). Valverde nem alkalmazkodott Alonso elvárásához, hogy támadjon le magasan, szombaton sem játszott jól, de ez olyan szempontból mindegy is, hogy hamarosan áthelyezhetik jobbhátvédnek, ahogy az előző szezonban is.

Arnold után ugyanis megsérült Dani Carvajal is, így a Real a következő 3-4 hétre jobb hátvéd nélkül maradt, így várja az október 26-i el Clásicót. De sérült még Eder Militao, Mendy és Rüdiger is, ami biztosan nem tesz jót a védelemnek. Jelenleg ez a csapatrész a Real Achilles-sarka.

Azt sem hagyták szó nélkül a kritikusok, hogy a Madridban a cserékkel együtt nyolc, 23 év alatti játékos lépett pályára szombaton.

Kedden a Madrid Kazahsztánban játszik BL-meccset, Guillermo Rai a New York Times elemzője szerint a csapattal utazó anonim források azt mondták:

„olyan a hangulat, mint egy temetésen.”

Számos klub körüli személlyel beszélt az The Athletic magazin is a derbi óta, aminek az eredménye „totális sokk” volt mindannyiuk számára.

Általános vélemény, hogy a sok fiatal játékos tapasztalatlansága közrejátszhatott a vereségben, különösen mert hiányzott egy erős vezető karakter, továbbá a csapat nincs még azon a szinten, amit el kellene érnie Xabi Alonsóval, akire nézve hízelgőek az eddigi eredmények.

Alonso „gratulál” Simeonénak

Érdekes lehet az összkép szempontjából, ha a szezonhoz hozzácsapjuk a nyári klubvébét is. A Real Madrid ott is beleszaladt egy nagy pofonba (0–4 a PSG ellen), és azon a tornán két meccsen is emberhátrányba került. Mintha ez folytatódna tovább:

az új idény első öt meccséből háromban kiállítottak valakit a Realból, ami a két klubvébés pirossal együtt nagyon soknak tűnik.

Mintha nem állna össze a puzzle, de ahogy mondani szokás, hosszú a szezon, és a végére kell odaérni igazán. Xabi Alonsóval nemcsak a csapat, de a menedzsment is változott, például tavaly Ancelotti még csak egy elemzőt alkalmazott, néhány napja viszont, a Levante elleni meccsen négy ilyen szakember ült a lelátón a Real szolgálatában. A legutóbbi szerzemény Jesus Rueda, aki a rögzített játékhelyzetekre szakosodott, és az előző idényben a Leganesnél dolgozott.

A Realra most egy laza 11 órás repülőút vár Almatyba. A hangulat nem jó, de néhány játékosnál – állítja Rai – megváltozott a perspektíva: eddig nyűgnek tűnt a 6500 km-es út, ám most a gyors javítás lehetőségét látják benne. Ha sikerül, akkor nyugodtabban folytatódhat a csapat újjáépítése, egy újabb rossz eredmény – netán egy újabb sérülés – viszont növelheti a nyomást a csapaton.

Ez is érdekelhet:

Mbappé megelőzte Cristiano Ronaldót

Kiváló formában kezdte a szezont Kylian Mbappé.

(Fotók: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés