Okos és lendületes játékkal és Nenadics klasszisával három góllal verte a Veszprém a Kielcét.

A Telekom Veszprém egy minimum döcögő, de inkább pocsék ősz után edzőt váltott, David Davis pedig annyira összepakolta a csapatot, hogy meg sem álltak a BL-döntőig. Reméljük, ott sem állnak meg.

A Veszprém és a Kielce a 40. percig teljesen együtt ment, de akkor piros lapot kapott Blagotinsek. A szlovén játékos kiállítása után nemhogy összeomlott volna a magyar csapat, hanem onnan kezdett el elhúzni a lengyelektől. Petar Nenadics 12 gólt dobott, abból 11-et a másodikban, egyértelmű, hogy ő jelentette a különbséget.

Sajnos Nagy Laci és Sterbik kapus megsérült, nagy kérdés, hogy a döntőben pályára tudnak-e lépni.

A másik elődöntőben a Barcelona és a Vardar Szkopje játszik. A 3. helyért és a döntőt vasárnap rendezik.

Bajnokok Ligája-elődöntő, Final Four, Kiel

Telekom Veszprém–Kielce (lengyel) 33–30 (13–13)

(Fotó: EHF Facebook)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés