Egyre valószínűbb, hogy nincs jövője a Real Madridban Gareth Bale-nek, és egyelőre nem tudni, hol folytathatja a walesi szélső.

Bale eddigi realos pályafutása összességében még úgyis csalódás, hogy négy Bajnokok Ligáját nyert a csapattal. Nem tudott igazi vezérré válni, sokat bajlódott sérülésekkel, és állítólag még most sem illeszkedett be teljesen.

Gareth Bale csak angolul beszél a Real öltözőjében

Marcelo szerint csak mutogatnak és köszönnek egymásnak Gareth Bale-lel.

Zidane-nal közel sem volt felhőtlen a viszonya, ahogy Solari is többször padoztatta, így már az argentin menesztése előtt téma volt Bale eladása. Zidane visszatérésével ez pedig még inkább megerősödött.

Friss hír, hogy a madridi As szerint a Tottenham bepróbálkozott egy kölcsönszerződéssel: a Spurs egy évre vette volna kölcsön a walesit, miközben a 12 millió eurós fizetésének nagy részét továbbra is a Real fizette volna. Az üzlet azonban hamar megbukott, a hírek szerint Gareth Bale nem akar visszatérni korábbi klubjához, visszalépésnek tartaná, ha újra a Tottenhamben kellene futballoznia.

Bale helyzete komplikált, hamarosan 30 éves lesz, rengeteget volt sérült, és úgy tűnik, hogy a fizetési igényei továbbra is borzasztóan magasak. Néhány éve a Manchester United szinte mindent bedobott érte, most viszont már közel sem akkora az érdeklődés iránta. A 2016-os Európa-bajnokság egyik legjobbja volt, a walesi válogatottat gyakorlatilag egyedül elvitte az elődöntőig, klubszinten viszont meg sem tudta közelíteni azt a teljesítményt azóta.

Bale ügynöke páros lábbal szállt bele a Real Madrid drukkereibe

Jonathan Barnett mondott néhány olyan dolgot, amit talán nem kellett volna.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés