Mino Raiola vagy óriási troll, vagy egy varázsló.

Balotelli egész jó szezont futott, 28 meccsen 17 gólt lőtt, a Nizzával bronzérmet szerzett a francia bajnokságban. Mégsem marad, ügynöke, Mino Raiola már korábban azt mondta, a Dortmund vagy a Marseille lehet a tehetséges, de fejben fájóan gyenge csatár következő klubja.

Tegnap bejelentették, hogy Peter Bosz a Dortmund következő edzője, Dortmundban pedig az újságírók összefutottak Raiolával is, aki a következőt mondta:

„Balotelli Dortmundban fog játszani.”

Ami elég meredek lenne, és totál szembe menne azzal, amit a Dortmund próbál megvalósítani az elmúlt években. A németek fiatal tehetségekre hajtanak, akik amellett, hogy kivételes képességűek, még csapatjátékosok is. Balotelli pedig nagyon nem illik a képbe. Még csak 26 éves, de már számtalanszor bebizonyította, fejben egyszerűen kevés a legmagasabb szinthez. Ha mégis összejön az átigazolás, akkor Raiola nagyon tudhat valamit.

Balotelli Dortmundban?

(goal.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

Mbappé elárulta, hogy szerinte melyik a legkönnyebb poszt a futballban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés