Vagy épp Adrien Rabiot maga, de ehhez kellett az orvosi team is.

Mint tudod, a PSG minden idők leolvadását produkálta a Barcelona ellen, a parádés párizsi 4–0 után ki bírt kapni 6–1-re a Nou Campban és kiesett.

A csodához kellett a Barca is nyilván, noha közel sem játszottak jók Messiék, de főleg a PSG beszari játéka tett hozzá, no meg hogy néhány játékos teljesen csődöt mondott. Például Adrien Rabiot, aki az odavágón szenzációsan játszott, Barcelonában viszont majdnem értékelhetetlent nyújtott. Ennek viszont komoly oka volt:

Igen, meg tudom erősíteni,

tüdőgyulladással játszottam.

Elég nehéz volt, de mindenképpen játszani akartam ezen a meccsen. Utólag persze már sajnálom, mert közel sem voltam 100%-os, és talán jobb lett volna, ha valaki más játszik helyettem.

És ezt az edző, az orvosok nem tudták? Bevállalták a fél ember mínuszt, ennyire nem volt játékos? Teljesen amatőr.

A végül továbbjutó Barcelona pedig a Juventusszal játszik a negyeddöntőben, érdemes fogadni is rá.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.