Komoly reményei eleve nem lehettek a Fradinak Barcelonában és végül, ahogy mondani szokás, érvényesült a papírforma.

Szerhij Rebrov azzal küldte pályára a csapatát, hogy mutassák meg a karakterüket és az erősségeiket Barcelonában. Az ukrán mesternek nem is lehet rossz a szájíze, mert a Fradi játszani ment a Camp Nouba, nem pedig ölni a focit.

A Fradi a Dibusz – Botka, Blazic, Kovacevic, Civic – Sigér, Haratin, Laidouni – Isael, Tokmac, Zubkov kezdővel állt fel a Barcelona otthonában, és húsz perc után könnyedén vezethetett volna akár két góllal is:

De aztán Messi megvillant, az argentin zseni egy szlalom után a földre került, a jogos tizenegyest pedig ő maga rúgta be.

És még az első félidőben el is dőlt a meccs, De Jong kivételes passzát Ansu Fati rúgta be kis szerencsével.

Innen már csak az volt a kérdés, mennyit kap a Fradi. Coutinho második félidő eleji szép találata után aggódhattunk.

Azonban jött Tokmac és lefutotta Piquét, aki rutintalan és buta módon még meg is húzta a Fradi támadójának mezét: tizenegyes és kiállítás.

Végül azonban nem az FTC húzta szorosabbra az eredményt, hanem a kitámadása után kapott még kettőt. Előbb Dembélé szólója után a 17 éves Pedri rúgta el Dibusz mellett.

A végén pedig maga Dembélé is vágott egyet:

Öt lett a vége, azonban a magyar bajnok is tudott gólt rúgni, ami hatalmas eredmény, nem panaszkodhatunk. A jövő héten Pestre jön a Dinamo, az a meccs lehet a döntő.

Bajnokok Ligája, G-csoport

FC Barcelona–Ferencváros 5–1

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
8% Naná, és nagyon keményen.
42% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés