A rendes játékidő utolsó percében mentett pontot a Granada ellen hazai pályán az FC Barcelona, olyan focival, amilyet eddig nem láttunk a katalán csapattól.

Továbbra is rengeteg a sérült az amúgy sem túl erős Barca-keretben, de így is egy Granada elleni hazai győzelemnek a kötelező kategóriának kellene lennie a katalán csapat számára. Nem ez történt a spanyol bajnokság ötödik fordulójának záró meccsén, a vendégek ugyanis már a második percben megszerezték a vezetést, Duarte volt a Granada gólszerzője:

A Barcelona gyakorlatilag az egész meccs alatt – a második félidőben meg különösen – a beadásokat, középre íveléseket erőltette, még úgyis, hogy az első félidőben klasszikus és jól fejelő középcsatár nélkül játszott Koeman csapata. A második félidőben aztán beállt Luuk De Jong, az utolsó negyedórára pedig Gerard Piqué is, mindketten csatárposzton játszottak. A hollandnál ennek nincs hírértéke, hiszen ez a posztja, a középhátvéd Piqué esetében viszont mindenképp van. Végül a beadáscunaminak meglett az eredménye, a 90. percben az egész meccs legveszélyesebb Barcelona-játékosa, a védő Ronald Araújo fejelt a Granada kapujába, kialakítva a végeredményt:

A meccs után Ronald Koemant megkérdezték, miért úgy játszott a csapata ahogy. Erre a következőt mondta a holland:

Nézzék meg a keretet, nézzék meg a rendelkezésre álló játékosainkat. Ezzel a kerettel nem lehet tiki-takát játszani, a mostani keretben nincsenek olyan futballisták, akik képesek egy az egyben megverni az ellenfél játékosait. Próbáljuk a saját stílusunkat játszatni, de néha változtatásra van szükség. Összességében úgy gondolom, hogy nem volt rossz meccsünk.

Eközben a spanyol és a katalán média már arról ír, hogy hamarosan menesztik a hollandot.

A Real Madrid:

Villámgyorsan fordított a hajrában a Real Madrid

Karim Benzema és Vinícius Júnior két perc alatt megfordította a Valencia elleni bajnokit.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Barcelona ügyesen keverte a lapokat, történelmi szerződést írhat alá a Nike-val

További cikkeink a témában