Zsinórban a második bajnokiját nyerte a szezont pocsékul kezdő Barcelona, ráadásul az idény meglepetéscsapatát, a Real Sociedadot verte a Barca.

A Sociedad a szezon korábbi szakaszában vezette a spanyol ligát, és bár az utóbbi hetekben visszaesett, de még mindig második a tabellán. Imanol Alguacil csapata a Camp Nouban is bizonyította, hogy remekül összerakott társaságról van szó, kevésen múlott, hogy végül nem szereztek pontot a baszkok.

A vendégek Willian José góljával vezettek, négy perccel később Jordi Alba egyenlített, a félidő előtt pedig Frenkie de Jong találatával már a Barca volt előnyben.

A második félidőt Griezmann nagy helyzetével kezdte a Barcelona, a francia támadónak legalább három ziccere volt, de gólt nem tudott szerezni. A meccs hajrája egyértelműen a Sociedadé volt, Ter Stegen és a Barca-védők mentéseire volt szükség, hogy maradjon a 2–1.

Összefoglaló:

A Barcelona 12 meccs után húszpontos, hat pontra van az egy meccsel többet játszó Real Madridtól, ugyanennyi a hátránya az Atlético mögött is, de Simeone csapata egymeccses előnyben van.

Közben a Premier League-ben:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

Rooney vitamin helyett Viagrát adott korábbi csapattársának

A Lakers sztárja olyan ligába lépett be, ahol egyedül Michael Jordan járt korábban

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés