A Bayern München hat góllal verte a Salzburgot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, Robert Lewandowski 23 perc alatt szerzett mesterhármast.

Az odavágón 1–1-et játszott a két csapat, ennek azonban szinte semmilyen jelentősége nem volt, leszámítva azt, hogy a Bayern München óriási tempóban kezdte a meccset. Robert Lewandowski az első bő 20 percben kiharcolt két tizenegyest, ezeket be is rúgta, majd a 23. percben már mesterhármasnál járt a lengyel.

Lewandowski ezzel rekorder lett, a BL-történelem leggyorsabb mesterhármasát szerezte. Még csak március van, de az összes sorozatot figyelembe véve már 40 gól felett jár, zsinórban a hetedik szezonjában.

A Bayernből Gnabry, Thomas Müller kétszer és Sané talált még be, a Salzburg gólját Kjaergaard szerezte. A 7–1 után természetesen simán, 8–2-es összesítéssel jutott a nyolc közé a Bayern.

A meccs összefoglalójáért katt ide.

Ez is érdekelhet:

Csapattársa miatt hagyhatja ki Mbappé a Real Madrid elleni BL-meccset

Francia lapértesülések szerint kérdéses, hogy Kylian Mbappé játszhat-e szerda este a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
47% Szerencsére nem.