A 2024-es közösségi média által is irányított világban is meglepő azért, hogy a BBC megengedett magának egy ilyet.

Cristiano Ronaldo több helyzetet, majd a hosszabbításban egy tizenegyest is kihagyott a Szlovénia elleni Eb-nyolcaddöntős meccsen. Végül azonban még így is továbbjutottak a portugálok, akik a franciákkal játszanak a nyolc között:

Szlovénia három tizenegyest hagyott ki, Portugália jutott a nyolc közé

Portugália sokkal jobban megszenvedett Szlovéniával, mint amire számítani lehetett. Sőt: csak tizenegyesekkel sikerült továbbjutniuk CR-éknek.

A meccs után a BBC az elemző műsorában értelemszerűen foglalkozott Ronaldo rontott tizenegyesével, és miközben megismételték, a képernyőn megjelent egy Misstiano Penaldo felirat, ami ugye arra utal, hogy a portugál csapatkapitány hibázott: a missed penalty angol kifejezést társították Cristiano Ronaldo nevével.

A feliratról készült fotó természetesen óriásit ment a közösségi médiában, és legalább ennyire megosztó lett. Van, aki szerint jó poén, mások azonban a BBC-től nem ezt a szintet várták.

Ez is érdekelhet:

Ronaldo bejelentette, hogy az idei az utolsó Európa-bajnoksága

A szlovénok elleni kínkeserves továbbjutás után jelentette be a portugálok csapatkapitánya, hogy több Eb-n nem fog szerepelni.

Botrányos Ronaldo hatékonysága a nagy tornákon

Próbálkozik becsülettel a portugálok legendája, de a pontossággal akadnak gondok.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

Történelmi pillanat, Lionel Messi megszerezte pályafutása 900. gólját

Szoboszlai a meccs embere lett a BL-ben, és esélyes arra, hogy megválasszák a forduló legjobbjának

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés