A Benfica és a Belenenses portugál bajnokija nem ment végig, mert a Belenensesnek nem volt elég játékosa.

A koronavírus-fertőzések miatt mindössze kilenc játékos állt rendelkezésre a Belenensesből a Benfica elleni bajnoki előtt, és ebből is kettő kapus volt. Ennek ellenére a meccset megtartották, vagy legalábbis megpróbálták. Az összesen kilenc játékossal (az egyik kapus is mezőnyjátékosként játszott) felálló kieses ellen küzdő kiscsapatnak nyilván sansza sem volt, a listavezető Benfica már az első félidőben hét gólt rúgott. A második elején a mezőnyjátékosként játszó kapus megsérült, ezután a szabályok értelmében beszüntette a meccset a játékvezető.

A Belenenses elnöke később azt mondta, a PCR-tesztek eredményei mindössze másfél órával a bajnoki előtt jöttek meg, ekkor tudták meg, hogy mindössze kilenc játékossal számolhatnak. A portugál liga ennek ellenére ragaszkodott a meccs lejátszásához, az elnök szerint a portugál foci szégyene, hogy ilyen körülmények között is lejátszották a meccset.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
33% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
0% Nem láttam, de megnézem.
33% Nem láttam és nem is tervezem.