Megkomponált, okos, látványos és tökéletes.

Voltak érdekességek a csütörtöki Nemzetek Ligája-fordulóban, elvégre kikaptak az angolok otthon Görögországtól, Haaland pedig újabb rekordot döntött meg, de az egyik legemlékezetesebb jelenet az olasz–belgán volt.

94. perces góllal kaptak ki az angolok a Nemzetek Ligájában

Két győzelem után most kikapott Anglia.

Olaszország két góllal meglépett Belgiumtól, simának tűnt a meccs, ám az első félidő végén visszajöttek a meccsbe a vendégek egy szabadrúgásgóllal. De milyennel!?

Úgy tűnt, Tielemans egyből el fogja lőni, ám ehelyett odapasszolta Trossard-nak, aki pedig finoman lekészítette Maxim De Cuypernek, a Bruges védője aztán ballal kegyetlenül bevágta.

A balhátvédnek ez volt az első gólja a válogatott, igen szépre sikerült. És fontos is volt, de a belgák lendületbe jöttek és végül ki is egyenlítettek Trossard találatával.

Ez nem sikerült olyan jól:

Ez a Sepsi-szabadrúgás-variáció mindenkit összezavart. De tényleg mindenkit

A három magyar válogatottat is foglalkoztató Sepsi összehozta az egyik legkínosabb szabadrúgás-kombinációt, amit az utóbbi időben láthattunk.

(Fotó: Ciro Sarpa/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Budapesten is lecsaphat a futballturizmus átka, avagy a kapkodó drukkerek legnagyobb rémálma

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.