A Real Madrid elégedetlen, halálos fenyegetéseket kapott egy játékvezető – nem volt unalmas hétvégéje a spanyol futballnak.

A Real Madrid 1–1-es döntetlent játszott az Osasuna vendégeként hétvégén a La Ligában. A meccs azonban nem emiatt téma még mindig, hanem Jude Bellingham kiállítása miatt. Az angol középpályást Jose Luis Munuera Montero játékvezető kiállította, miután Bellingham odaszólt neki.

A Real Madrid és Bellingham szerint az angol azt mondta, hogy fuck off, vagyis, hogy kopj le!, a játékvezető szerint azonban a fuck you, azaz baszd meg! hangzott el, és emiatt állította ki a játékost.

A Real Madrid fellebbezni fog a kiállítás és a várható eltiltás miatt, közben azonban Jose Luis Munuera Monterónak sincsenek könnyű napjai,

a Mundo Deportivo szerint ugyanis közel 100 ezer komment érkezett az Instagram-oldalára, nagy része mocskolódó, nem egy pedig halálos fenyegetés volt, ami miatt végül a játékvezető kikapcsolta a kommenteket az oldalán.

A La Ligát sem hagyta hidegen a kommentáradat, a hírek szerint már a héten elindul egy vizsgálat, aminek az lesz a célja, hogy javítsák a játékvezetők biztonságát.

Ez is érdekelhet:

A Real Madrid őrült fordítás után győzte le a Manchester Cityt

Óriási meccsen nyert a Real Madrid Manchesterben.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gerrard szerint Szoboszlai alkalmas arra, hogy a Liverpool csapatkapitánya legyen

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

Történelmi pillanat, Lionel Messi megszerezte pályafutása 900. gólját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés