Egy éve a PSG lett az első futballcsapat, amelynek a Jordan brand mezeket gyártott. Az akkori harmadik számú szerelés után most az idegenbeli szett lett Jordan.

Mbappéék a 2018–2019-es idényben Jordan mezekben játszottak a Bajnokok Ligájában, az volt a debütáló felszerelés a sportszergyártótól.

A PSG lehet az első focicsapat, amely Jordan-mezben játszik

Justin Timberlake a nyár közepén már spoilerezett.

Most pedig kijött egy újabb kollekció, egy váltószerelés, amely az ikonikus infravörös árnyalatot kapta, amelyet először az Air Jordan VI-ban mutattak be 1991-ben. A vöröset fekete betétekkel, csíkokkal dobták fel, és természetesen ott figyel a Jordan-logó is.

A szett az Internazionale elleni barátságos meccsen fog debütálni, július 27-én Kínában. Ekkortól lesz elérhető a mez a Nike-nál.

A pipás sportszergyártó továbbra is szeretné divatba hozni a focimezek viselését a hétköznapokon, és szerintük erre a Jordan márka a legalkalmasabb. Szerintünk is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

A Barcelona ellen mutatta be a hétvége dupla védését a kapus

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve