Van, amikor még egy BL-döntőben is csak mellékes az eredmény.

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjében sajnos tragikus körülmények között elhunyt egy lengyel újságíró. Pawel Kotwica a Magdeburg–Kielce meccs második félidejében lett rosszul, azonnal jött az orvosi segítség, a helyszínen még sikerült újraéleszteni, később azonban életét vesztette.

A meccset 22–20-as Kielce-vezetésnél szakították félbe, majd a bő negyedórás kényszermegállás után folytatták. A Magdeburg előbb hosszabbításra mentette a meccset, majd 30–29-re győzött, megnyerte a Bajnokok Ligáját.

A kényszerszünet alatt a német csapat edzője, Bennet Wiegert odament a Kielce edzőjéhez, Talant Dujsebajevhez, és felajánlotta, hogy fejezzék be a meccset.

„Odamentem Talanthoz, és azt mondtam: vessünk véget a meccsnek. Vannak fontosabb dolgok az életben a sportnál. Elfogadtuk volna az eredményt, és ők lettek volna a Bajnokok Ligája győztesei”

– mondta Bennet Wiegert, aki úgy folytatta, hogy rettenetesen sajnálja a történteket, és részvétét fejezte ki az elhunyt újságíró családjának.

Itt egy magyar párhuzam:

Bognár György nem Eriksen újraélesztésétől lett bunkó

Ez persze nem mentség, de legalább nem lepődtünk meg annyira.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Miért nem az akaraterőn bukik el az életmódváltás, és mi működik helyette?

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés