Eliud Kipchoge ötödször nyert Berlinben, de ezúttal nem futott világcsúcsot. Világrekord azonban így is volt a világ egyik legnagyobb maratonversenyén, a női mezőnyben.

Minden idők legnagyobb maratonfutója, Eliud Kipchoge visszatért Berlinbe, arra a pályára, ahol többször – többek között tavaly is – világcsúcsot futott. A kenyai futó idén a bostoni maratonon indult, ott azonban mindössze a hatodik lett.

Berlinben ismét nyert, a világrekord azonban ezúttal nem jött össze, 2:02:41-es idővel győzött.
Kipchoge Berlinben ötödik alkalommal nyert, karrierje során pedig már a 16. maratoni versenyén győzött, mindössze három olyan maratonja volt, amelyen nem elsőként ért célba.

A férfiaknál világcsúcs nem lett, a női világcsúcs viszont megdőlt.

Tigist Assefa nyert a nőknél, ráadásul egy szenzációs világcsúccsal.

A címvédő etióp futó 2 óra 11 perc és 53 másodperc alatt teljesítette a távot, több mint két perccel döntötte meg Brigid Kosgei négy évvel ezelőtti világrekordját, és az első női futó lett, aki 2:12 alatt teljesítette a maratont.

(Kiemelt fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.