Egy egész estének el kellett telnie, hogy beszéljenek, ilyen ez a német tempó. De jelentjük, már minden rendben.

Mint írtuk, Thomas Doll dühös volt a válogatottban történt sérülések miatt, és baromira nem tetszik Storck kapitány módszere és stílusa, főleg az, hogy idén még nem is beszélt vele, nem egyeztetett.

Amint ezt elmondta szerda este, Bernd Storck csütörtök reggel hívta is, hogy azonnal átbeszéljék a sérelmeket.

Thomas Doll nyilatkozatát követően

ma reggel azonnal felhívtam telefonon a Ferencváros vezetőedzőjét, mert úgy vélem, a közvetlen kommunikáció hasznosabb és hatékonyabb, számomra pedig nagyon fontos az egyik magyar topcsapat vezetőedzőjének véleménye.

Több olyan dologról is beszélgettünk, melyek tisztázásra szorultak, a mostani konkrét esettel kapcsolatban pedig kiderült, hogy félreértéseknek köszönhetően alakult ki.

Örülök, hogy ezeket a telefonbeszélgetés során sikerült tisztáznunk, de fontosnak tartom, hogy a jövőben is személyesen kommunikáljunk egymással, amikor erre szükség van, hiszen két szakember számára ez az egyeztetések megfelelő módja. Akárcsak eddig, a jövőben is mindig elérhető vagyok a magyar bajnokságban dolgozó edzők számára, így nem szükséges sajtótájékoztatón, mások bevonásával üzenniük hasonló esetekben” – mondta az mlsz.hu-nak Bernd Storck.

Bár ezt már sosem tudjuk meg, de minden bizonnyal anno Pintér Attila is így járt volna el hasonló esetben. Bár ő eleve nem hagyta volna, hogy idáig fajuljanak a dolgok.

Dollnak baromira nem tetszik Storck kapitány módszere és stílusa

Néhány napja még nagy volt a német összeborulás, a kupameccs után viszont Doll beleszállt Storck kapitányba.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat

A sajtóközlemény, ami megváltoztatta a kosárlabdát

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés