Kedd este a Cincinnati Reds fogadta a Cleveland Guardianst és a meccsen történt valami, amit még akkor is elismeréssel fogsz végignézni, ha nem érdekel a baseball, sőt, a szabályait sem érted.

A meccset ugyanis egy berohanó zavarta meg, amiből a mérkőzést a tévé előtt követők nem sokat láthattak, hiszen ilyenkor a kamerák immár szokásosan elfordulnak, hogy ezzel is elvegyék a kedvét a 15 perc hírnév kedvéért rohangálni vágyó nézőknek.

Szerencsére az esetről a nézőtéren ülők több felvételt is készítettek, melyek megörökítették azt a teljesen szürreális pillanatot, amikor a meccset megzavaró fiatal srác az őt üldöző rendőr előtt úgy nyom le egy hátraszaltót, hogy majdnem lerúgja az egyenruhás fejét. Ami ezután következett, az már kevésbé volt vicces – legalábbis emberünk számára –, a közeg ugyanis a sokkolójával vetett véget a fogócskának.

Itt van a történet madártávlatból:

Ennél azonban sokkal látványosabb képanyagot is tudunk mutatni, egy Andy Lyons nevű fotós ugyanis olyan fotósorozatot lőtt, hogy nincs igazság, ha ezért nem dobják meg egy Pulitzer-díjjal.

Itt a – még – boldogan szaladgáló srác látható:

Ezen a képen a szaltó pillanatát sikerült frenetikus módon lencsevégre kapni:

Itt pedig azt sikerült elcsípni, amint a sokkoló működésbe lép:

Persze azt senkinek nem javasoljuk, hogy kövesse a srác példáját, hiszen egy ilyen mutatványnak nemcsak Amerikában, de nálunk is minimum előállítás a vége, de most azért kicsit hálásak vagyunk, hogy ez a szaltós-sokkolós sztori megtörtént, és ezt sikerült is imígyen megörökíteni.

(Képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés